Figyelem – fontos levél érkezik az adóhivataltól

Több mint másfél millió folyószámla-kivonatot és késedelmipótlék-értesítőt küldött ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) október 31-ig azoknak, akiknek ezer forintnál nagyobb eltérést mutat az egyenlege, illetve akik 2011-ben késve, vagy nem teljes mértékben fizették meg adójukat – tájékoztatta az adóhatóság szerdán az MTI-t. A közlemény szerint, ha valaki eltérést tapasztal, észrevételt tehet az ügyfélszolgálatokon [...]

Bekeményít a NAV – újfajta vizsgálatok jönnek

Jelentős réseket tömött be a szabályozás az adóellenőrzés szigorításával. Az induló cégek vizsgálata, a fokozott adóhatósági felügyelet eleve kiszűrheti a rosszhiszeműeket. A záró ellenőrzések ugyanakkor azt mutatják, van még megoldandó probléma. Több fronton is komoly támadásokat indított az adóhatóság a fiktív, illetve nem tisztességes szándékkal alapított cégek ellen. Az egyik legjobb megoldás, ha ezek a [...]

Elmondták: ezért módosít az adótörvényeken a kormány

Az adótörvények módosításának célja a jogharmonizáció, az adminisztrációs terhek csökkentése, illetve a gazdálkodó szervezetek működésének elősegítése – erről Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági tárca államtitkára előterjesztői expozéjában beszélt az egyes adótörvények módosításáról szóló javaslat keddi általános vitájának megnyitásakor az Országgyűlésben. A konkrét módosítások közül kiemelte: 2013 január 1-jétől ténylegesen egykulcsos lesz a magyar adórendszer a szuperbruttósítás [...]

Sportosabb lesz a SZÉP Kártya

2012.10.26-án megjelent a Széchenyi Pihenő Kártya jövő évi szabályait leíró rendeletmódosítás, melynek a felhasználást szabályozó részei már decemberre életbe is lépnek. Nagyban segíti a jövő évi cafeteria tervezését, hogy a rendelet jó időben megismerhető a kártyahasználók számára. Külön öröm, hogy a felhasználási területek a kártya szabadidő alszámláján jelentősen bővülnek. A felhasználók igényeit vizsgálva 2012-ben nagyon [...]

Változna jövőre a bérkompenzáció?

Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár elmondása szerint jövőre is fennmarad a bérkompenzáció, de már csak 130-135 ezer forintos fizetési sávtól lesz értelme. Csakhogy a jelenleg hatályos adótörvény szerint 2013-ban nagyjából 108 ezer forintos bruttóig lesz bérkompenzáció, afölött pedig teljesen eltűnik. Fennmarad a bérkompenzáció rendszere, de más munkavállalói réteget céloz, mint a munkahelyvédelmi akció – mondta [...]

Több magánnyugdíjpénztár is eltűnik a jövőben

Egy héttel ezelőtt robbant a hír, miszerint az OTP Bank nem támogatja tovább a magánnyugdíjpénzárat, az alacsony tagi befizetés miatt elképzelhető, hogy végelszámolásra kerül a pénztár az év végén. A szektorban végzett gyors felmérésünk szerint hasonló következményekkel lehet számolni hivatalos döntés esetén, mint az év első felében az Aegon esetében, vagyis a tagok dönthetik el, [...]

Jön a számlás áfabevallás

Az áfacsalások visszaszorítása érdekében 2013-tól bevezetik a számlaszintű áfabevallást, derül ki a kormány honlapjára csütörtökön kitett dokumentumból. [1] A bevezetés évében 2 millió forintos (kb. 7 100 euro) értékhatár feletti számlák esetében mind a számlát kibocsátó, mind az az alapján adólevonási jogot érvényesítő adóalany részletes jelentést tesz az áfa bevallásában a számla adatairól. A dokumentum [...]

Uniós eljárás indult a telekomadó miatt

Az Európai Bizottság az Európai Unió Bírósága elé vitte a magyarországi telekomadó ügyét, miután júniusban már figyelmeztető levelet küldött a kormánynak. A költségvetés szempontjából jelentős tétel sorsa forog kockán. Ezzel a magyar telekomadó ügye már két eljárásban is az EU bírósága előtt van. A bíróság pénteken azt közölte, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított [...]

Kisvállalati adózás koncepciója

Az elmúlt évek tapasztalatai megmutatták, hogy kétségkívül a kis- és közepes vállalkozások alkotják az európai gazdaság növekedésének motorját, ezért a magyar kormány prioritásként kezeli a KKV-k kérdéskörét. Nyilvánvaló, hogy a pénzügyi és gazdasági válságból nem lehet kilábalni a kisvállalkozások nélkül, amelyeket meg kell szabadítani az aktivitásukat akadályozó terhektől. Ezt a célt szolgálja a bevezetni kívánt [...]

Benyújtották az adócsomagot: megszűnik a szuperbruttó, változnak bizonyos áfa és jövedéki adó szabályok

A Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken benyújtotta az Országgyűlésnek az egyes adótörvényeket módosító javaslatot. A kormany.hu-n olvasható közlemény szerint a megfogalmazott a 2013. évre javasolt adóváltozások fókuszában a következő célok állnak: – arányos, egykulcsos személyi jövedelemadó rendszer megszilárdítása,  – gyermekvállalás ösztönzése az adórendszeren keresztül,  – a jogalkalmazás során felmerült problémák orvoslása,  – egységes adórendszer kialakítása,  – Illetékkulcs-rendszer [...]