Kisvállalati adózás koncepciója

Az elmúlt évek tapasztalatai megmutatták, hogy kétségkívül a kis- és közepes vállalkozások alkotják az európai gazdaság növekedésének motorját, ezért a magyar kormány prioritásként kezeli a KKV-k kérdéskörét. Nyilvánvaló, hogy a pénzügyi és gazdasági válságból nem lehet kilábalni a kisvállalkozások nélkül, amelyeket meg kell szabadítani az aktivitásukat akadályozó terhektől. Ezt a célt szolgálja a bevezetni kívánt kisvállalkozói adó is, amely koncepcionálisan új irányt jelent a jövedelemadózás rendszerében.

Noha a parlament előtt fekvő koncepció egyes részelemei a tervezet társadalmi és parlamenti vitája során még változhatnak, az – a kedvezőbb adókulcs mellett – alapvetően két koncepcionális eltérést tartalmaz a jelenlegi általános szabályokhoz képest:

1. Az adó a munkajövedelmekre és a tőkenyereségre együttesen, egységes mértékben kerül kivetésre

2. A nyereség alapvetően pénzforgalmi szemléletben kerül meghatározásra

Az első pont a társaságoknál megszűnteti a tőkejövedelmek munkajövedelmekhez képest preferált adóztatását. Ezzel a munkáltatók által fizetett adóterhek lényegében elszakadnak a munkabértől. Ez a megoldás ugyanis a teljes, a vállalat által megtermelt jövedelmet egységesen adóztatja – függetlenül attól, hogy a munkáltató annak mekkora részét fordítja a munkavállalói javadalmazására, vagy akár új munkavállalók felvételére (ld. a mellékelt táblázatot).

A második pont eközben – amellett, hogy jobban figyelembe veszi a vállalat aktuális likviditási helyzetét – alapvetően az érintett vállalkozások növekedési potenciálját hivatott erősíteni. Ennek magyarázatát azonban nem árt kissé távolabbról indítani.

A duális adórendszerek logikája

A jövedelemadó-rendszerek problémája, hogy a befektetett jövedelmeket súlyosabban terhelik az elfogyasztottnál. A befektetéseink – ideális esetben – már eleve az adózott jövedelmekből származnak, amelyek hozamát a rendszer attól függetlenül is újra és újra megadóztatja, hogy azt visszaforgatják-e újabb befektetésekbe; így az adóteher az idők során halmozódik. Ezáltal ezek az adók kimondottan ellenösztönzői a megtakarításnak és így a tőke felhalmozásán alapuló fejlődésnek is.

A fenti problémát számos országban, köztük Magyarországon duális adórendszerekkel próbálják mérsékelni. Ezek lényege, hogy a tőkejövedelmeket a munkajövedelmeknél kedvezőbb kulcsok mellett adóztatják. Ez azonban – amellett, hogy csupán félmegoldás – számos további, csupán jelentős adminisztrációval kezelhető problémát teremt.

Ugyanis a tőke- és a munkajövedelmek elméletben valóban jól elkülöníthetőek, azonban a valóságban már nem válnak el határozottan egymástól. Ez a probléma a leglátványosabban a legkisebb vállalkozások esetében jelentkezik: ugyan, mi alapján volna felosztható mondjuk egy taxisofőr bevételének saját befektetéséből származtatott (praktikusan az autójának) és a munkájának köszönhető részre? Talán kevésbé látványosan, de jelen van a probléma a nagyobb vállalatoknál is: erre leginkább a béralkuk során elhangzó érvek szolgáltatnak bizonyságot.

A fenti nehézségek nem csupán adminisztratív igazságtalanságokra, de számos visszaélésre is vezetnek, ezért a tőkejövedelmek kedvezményezett adóztatása sok esetben rosszul célzott, azaz az eredetileg tervezett hatás elérésére sem alkalmas.

A pénzforgalmi adózás

A gordiuszi csomó kioldását kínálja ezzel szemben az adózás pénzforgalmi megközelítése. Ez a megoldás – bár az elméletben igencsak kedvelt – a valóságban nem túl elterjedt, amit különösen az átállással kapcsolatos nehézségek okoznak.

A megközelítés lényege, hogy nem a jövedelem forrására, hanem annak felhasználására koncentrál; azaz nem attól teszi függővé a jövedelem kedvezményesebb adóztatását, hogy mi volt annak a forrása (tőke), hanem attól, hogy mire kerül felhasználásra (beruházás, befektetés).

Egy pénzforgalmi szemléletű nyereségadó alapja egyszerűen a vállalat bevételeinek és kiadásainak különbségeként, vagy kicsit más megközelítésében – mint a leendő magyar kisvállalati adó esetében – alapvetően a vállalat pénzeszközeinek és pénzügyi vagyonának növekedéseként adódik (ide értve természetesen a vállalkozásból kivont pénzeszközöket is).

A jelenlegi, számviteli eredmény alapján számított adóalap a fentitől leginkább abban különbözik, hogy az a vállalakozás vagyonának változásán alapul. Így, ha egy kiadás a vállalkozás vagyonának (pl. gépeinek, készleteinek) növelését szolgálja, az az adóalapot az adózás jelenlegi rendszerében nem csökkenti; erre csupán a vagyon csökkenésével (azaz a gépek amortizációjával, vagy a készlet felhasználásával) van lehetőség. A pénzforgalmi szemléletű adóalap ugyanakkor mindezek levonását azonnal lehetővé teszi.

Egy ilyen pénzforgalmi adóalap egy „megállapodott” vállalat esetében egyes tételek időzítésében ugyan eltér a nyereségadóétól, de mértékében igen hasonló ahhoz. (Itt további előnyt jelenthet, hogy számos elemében egyszerűbb az eddig létező adónemeknél, illetve hogy jobban igazodik a vállalat likviditási helyzetéhez.)

Egy dinamikusan növekvő vállalat esetében viszont már kifejezetten szembetűnő a különbség: itt a vállalkozás (reál eszközökbe fektetett) vagyonának növelésébe visszaforgatott jövedelem csökkenti az adó alapját. Más szóval, adókötelezettség csupán a beruházások megtérülését követően keletkezik.

Rugalmas korlátok

A költségvetési korlátok és a kisvállalkozói körre jellemző munkaerőintenzitás mértéke miatt a kisvállalati adó 2013-ban csak a 25 fő és az 500 millió Ft árbevétel, illetve mérlegfőösszeg alatti vállalkozások számára lesz választható. A szabályozás nagy figyelmet fordít arra is, hogy az érintett vállalakozások növekedését minél kevésbé gátolja.

Ezt a célt szolgálja például, hogy az adózási forma esetében a foglalkoztatottak 25 fős létszámkorlátja csupán belépési feltételként szerepel; a vállalkozások mindaddig alkalmazhatják az adózási formát, amíg a foglalkoztatottjaik létszáma meg nem haladja az 50 főt.

A kisvállalkozási adó koncepciójáról tehát elmondhatjuk, hogy a tőke- és a munkajövedelmek egységes adóztatásának megteremtésével jelentős elmozdulást jelent egy foglalkoztatás-barát adórendszer irányába, továbbá a korábbiaknál jobban célzott, egyszerűbb keretrendszert alakít ki a dinamikus növekedésre képes kisvállalatok versenyképességének javítása érdekében.

Forrás: kormany.hu